Mókus gondolatai

Így vajúdunk mi Angliában/3

Újra megvizsgáltak. Nem közölték mennyire tágultam. Vérnyomást, lázat mértek.
Egy védőnő volt velem, és Ő is csak a monitort nézte, és írta amit arról olvasott le.
Mint később kiderült, minden jelentősebb mozzanatot dokumentáltak percre pontosan.
Úgy nézett ki a terhes könyvem, mint egy rendőrségi jelentés , ahol az “áldozattal ” foglalkoztak a legkevesebbet…

A fájások jöttek-mentek. Egyszer csak bejött a főnővér, hogy vénát preparál a jobb csuklómba. Gondoltam, hogy nem lesz fájdalom mentes, de akkor már ez bőven belefért.
Nézegeti a karom, elhúzza a száját. Nem tetszik neki a vénám. Sajnálom, jobbal most hirtelen nem szolgálhatok.
Hozott anyagból dolgozunk – mint a szabónál .
A hosszú tűt beleszúrta a csuklómon áthaladó egyik vénába, majd éreztem ahogy jobbra-balra megforgatja benn. Akkor már odakaptam a fejem kidülledt szemekkel, hogy mégis mit képzel, alagutat ás?!
Majd közli, ez nem sikerült, inkább kihúzza. Profizmus. Persze a fájások továbbra is jöttek és erősödtek. 
Ennek olyan nyomai maradtak a csuklómon hetekig, mint Magyarország domborzati térképének színei.
Így a kézfejembe preparálta a vénát, most már több sikerrel.
Amikor elkészült vele, jött az oxitocin- 6ml/óra adagban vele együtt pedig a méh-összehúzódásaim is fokozódtak.
(Aztán ezt később már 48ml/órára növelték.)
Ezt azért már megéreztem, épp csak annyira, hogy B kezét már kezdtem szorongatni.
Kérdezték, hogy kérek e fájdalom csillapítót. Itt már nem bírtam ellenállni az invitálásnak. Jöhetett a gáz formában való elkábítás.
Egy-két buliba anno ez a gáz nagyon hasznos lehetett volna.
Két-három szívás után úgy éreztem magam, mint kb. 5-6 feles után.
Akkor a védőnő azt mondta, lehet szédülni fogok, esetleg úgy fogom érezni magam, mint aki sokat ivott. Felléphet még hányinger is, de ez persze normális.
Azt javasolta, igyak rá minél több folyadékot. B így átment vízhordó lányba.
Így telt az idő hajnali 5-6 óráig. Közbe emelték az adagom, B kezén pedig gyűltek a karmolások.

Hajnalban újabb műszakváltás volt, és a védőnő azzal búcsúzott tőlem, csak figyeljek a testemre, majd az megfogja mondani, mit kell tennem. 
Egy fiatalabb, de határozottabb védőnő jött. Az a tipikus, aki rapid módon old meg minden problémát.
Azt ígérte, reggel 9 órára már kezembe lesz a babám.
Az oxitocint csak emelték, én meg már majdnem a falat kapartam. Ekkor megadtam magam, és közöltem, jöhet a morfin tartalmú injekció.  
Nem is tétovázott a védőnő. Előkapta a szekrényből és a combomba vágta olyan lendülettel, mintha darts-ozna valami sarki pub-ban. 

Innentől egy órán keresztül enyhébbek voltak a méh összehúzódások, fellélegeztem kicsit.
Viszont megjöttek a tolófájások. Emlékszem, a szülés előtt féltem, nem fogom tudni megkülönböztetni a tolófájásokat a tágulási fájásoktól. Nos, nem volt ezzel probléma.
Szóltam neki, nincs vissza út, ezek már tolófájások. Nyomhatok?
Azt mondta, még nem kéne. Próbáljam meg elsóhajtozni ezeket – elsóhajtozni azt amit legszívesebben kiüvöltenék. Életem legnagyobb kihívásának bizonyult.
Volt amikor sikerült, volt amikor nem.

Majd egyszer csak jött a feloldozás, – nyomhatok, ha jön a fájás- szólt az utasítás.
A fájás nem kímélt és jött. Én pedig mindent bele adva nyomtam.
Akkor már kb 30. órája nem aludtam és tele voltam fájdalom csillapítókkal. Így sikerült néha elszunnyadnom két fájás között. Emlékszem, a védőnő beszélt hozzám, és egyszer csak sötét lett. Majd újra kinyitottam a szemem és csak azt láttam, tekeri a fejét, és közli, elaludtam. Soha életemben nem éreztem magam ennyire kábának és fáradtnak.
B végig ott állt mellettem és az arcomat törölgette.
Próbáltam erőt gyűjteni az újabb és újabb fájásokhoz.
2 óra tellett el így, hogy pihentem, nyomtam felváltva. Egyszer csak közli a védőnő, kint látja már a pici fejét, sőt a haját már meg is lehetne érinteni. Már tényleg nincs messze a vége.
Akkor megkérdezte, adjon e egy tükröt, megnézni, hogy is állunk. Én úgy éreztem, a fájdalom is elég ösztönző.
B megnézte, neki tetszett. 
De a neheze csak ez után jött.

Akárhogy is akartuk, bárhogy is küzdöttem, nem jutottunk előrébb. Megakadtunk ezen a ponton közel másfél órára, hogy majdnem kinn a feje. A pici is jönni akart, bele adta minden erejét, viszont nem tartotta jól a fejét. Leszegett állal kellett volna lenni a fejének, Ő pedig felszegett állal nézett ki a világba.
Akkor a védőnő csalódottan, de  úgy döntött szól az orvos csapatnak a kórházba. A csapatra bő fél órát vártunk. 
Most először láttam hivatalos orvost a terhességem alatt. Ahol voltam az egy védőnői központ volt. Itt védőnők (bábák) intéznek mindent. Terhes gondozást, szülést, csecsemő gondozást. Orvost ide nem nagyon teszi be a lábát -náluk ez presztízs kérdés 
Végül úgy döntöttek, vágni kell. Nagyon megijedtem, rossz megérzésem volt, ami aztán beigazolódott.
A következő fájásnál körbe injekcióztak. A vágást már nem is éreztem.
Ez után már csak azt láttam, teljes nagyságában kint volt a babám. 10 óra 16 perckor, 17 óra vajúdás után.
A kezembe adták, vagy jobban mondva dobták.. Nem mondom, hogy tűzijátékra és nagy öröm ünneplésre számítottam, de ha már ennyit szenvedtünk, legalább tisztességesen a kezembe adhatták volna.
B-nek felajánlották, elvághatja a köldökzsinórt. Nem mellékes, hogy egy köröm vágó olló szerű szerszámot kapott. Aki látott már köldökzsinórt, az pontosan tudja milyen vastag és eres mint a csirkenyak. Egy kihívás volt neki elvágni-de sikerült.
 Eric-kel összeismerkedtünk, majd elvitték lemérni, és rendbe tenni. B végig ott volt mellette, de én se vettem le róla a szemem.

blog
Ez után beigazolódott a baljós érzésem….

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Eszter Járominé Németh says:

    Huh. Oxitocin, morfin, kéjgáz… 2 órás kitolás.
    Áh. Alakul.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!