Mókus gondolatai

Így vagy úgy, de megoldom!

Megjöttünk Magyarországról, ahogy minden évben. Annyival volt másabb, hogy most Eric is jött velünk.
A repüléstől nagyon féltünk, de Eric kialudta magát a reptéren amíg a repülőre vártunk, így maga a repülés már könnyen ment. Mindenkinek integetett, aki véletlenül pont nem rá nézett, annak kiabált, és integetett. Nem lehetett elmenni mellette szó nélkül.Mögöttünk ült egy fiatal pár, velük kimondottan jóba lett Eric.
Leszállás után jött kb két és fél óra autó út. Na, az nem volt egyszerű. 
Eric nagyon utálta, mert be volt zárva hosszú időre, nem is volt kinek produkálnia magát és még melege is volt. Nagyon sajnáltam, de nem tudtam mit tenni.

blogba

reptéri álmodozás

Egész két és fél héten át ez végig elkísért minket. Bármikor betettük az autóba tuti sírás volt a vége. Nincs hozzászokva.
Veszprémbe kezdtük meg a nyaralásunkat (ha lehet ezt így nevezni)
Kénytelenek voltunk apartmanba menni nem kevés pénzért, mondjuk úgy, családi okok miatt.
Apósom mindent oda vitt már,mire odaértünk, amire nekünk és főleg Ericnek szüksége volt. Ez nagyon jólesett. 
Nos, erről a helyről csak annyit, hogy mindenhol hideg kerámia lap volt letéve. Szobába, fürdőbe, konyhába, előtérben. Innentől kezdve már nem volt baba barát. Aztán később kiderült, barát sem.
A szomszéd szobában három munkás volt akiknek a vezetője első este gúnyosan hozzám vágta eme “gyönyörű” mondatot: ” Alszik a kicsi? Szóval akkor most kurvára csendben kell lenni?”   

Ezek után másnap reggel végignéztem reggeli közben, ahogy a kutyájuk a konyha járólapjára piszkít, és ha nem szólok, fel se takarítják. De itt még mindig nem volt vége, mert azért búcsúzásként a takarító nő lenyúlta a gyerek cuccaihoz vásárolt ezer valahány száz forintos fertőtlenítő szerünket, ami azért ebbe a két és fél hétben kitartott volna.
A tulaj rendes volt, mikor bepanaszoltuk, valami német márkájú fürdőszoba tisztítóval próbálta ezt pótolni.blogba1
A nagyszülők rendesek voltak, a lényeg az, hogy “Eric csak megy neki mindennek” mondták ezt ők. Így jellemezték a fiamat azután, hogy végig cibáltam fél Európán, és hét hónapot vártak, hogy végre láthassák. Én úgy vettem észre, harmadik nap már nem volt annyira érdekes a jelenléte, bár szerintem a miénk sem.
Aztán hétvégén tepertünk Körmendre testvéremékhez. 
Persze ezt egy nagy családi ebédes összeüléssel indítottuk. Aki ismeri csöpp hazánkat, az tudja, Veszprém és Körmend között mekkora távolság van, hát én a kis fiamat ezen az úton is végigcibáltam autóval. Mire megérkeztünk, teljesen kikészült, vagyis szebben mondva elfáradt. 
Szegény tesómék egyből megismerhették Eric nyűgös arcát, de nagyon jól állták a sarat.
Megünnepeltük Nagyszüleink hatvanadik házassági évfordulóját. 
Tesóm sokat készült, én nagyon meg is lepődtem, egyedül hogyan volt képes ennyi mindent ilyen rövid idő alatt összedobni.
Szóval megkezdtük a hetünket ott is.
Nem tudom miért, de már az első órában úgy éreztem, mintha egy százkilós terhet letettem volna, amit hónapok óta cipeltem.
Talán azért mert végre a felelősség nem csak a miénk volt. Tesómék sokat levettek belőle, és még moziba is eltudtunk menni.
Otthon éreztük náluk magunkat. 
Tesóm fürdette – unokaöcsém segítségével, etette Ericet, játszott vele, unokahúgom meg teljesen kis tesójaként kezelte.

Eric keresztelőjét is Ők intézték Őriszentpéteren. Nagyon közvetlen volt a plébános aki lebonyolította az ünnepet. Eric imádta őt. Végig beszélt hozzá, a templomba meg kimondottam imádta, hogy visszhangzik a hangja. Ki is adta rendesen. A Mi Atyánk közbe háromszor köpte ki a cumit kilométeres távolságba, amitől a plébános végig mosolyogta az egész imát. 
Vidámra sikerült. 
Viszont az közel sem volt vicces, hogy a keresztszülőkön és rajtunk kívül senki más, akiket meghívtunk, nem volt kíváncsi Eric keresztelőjére. 

blogba2

keresztelői torta a keresztszülőktől

Ez megint egy olyan dolog, amit soha nem fogok elfelejteni. Mióta Eric megszületett, többen is rágták a fülemet, hogy meg kell keresztelni. Tesómékon és rajtunk kívül senki nem vette a fáradságot, hogy eljöjjön és megnézze. Nem haragszom, vessen magára mindenki, mi jól éreztük magunkat. De elfelejteni nem fogom.
Gondolom, magától adódik, keresztelői ajándékot is csak a keresztszülőktől kapott a fiam. A család többi tagjától csak úgy kapott ajándékot, és volt, aki ezt nyomatékosította is ( “ez NEM keresztelői ajándék!!!”)
Amikor Bozsókon megünnepeltük másnap, hogy “kis pogányból keresztény lett” persze Eric pont az ünnepi ebéd közbe kakilt be. Hirtelen azt se tudtam, hova kapjak, de unokahúgom két kézzel jelentkezett, hogy segít rendbe rakni a dolgokat. Sokat jelentett, hogy ott volt. 
Körmenden megismerkedett Eric Zsömivel és Bóbitával is, tesómék törpe nyuszijaival.
Zsömi ketrec nélkül kész frászt hozta Ericre. Addig nem volt gond, amíg nem mozdult meg. 
Aztán megszimatolta a fiam lábát, Ő meg erre teljes frászba tört ki. 
Pár nap múlva ismét megpróbáltuk, akkor már Eric simizni is megpróbálta, bár szerintem a nyuszi azóta is remeg a gondolattól. Aztán Zsömi ugrált párat, és Eric újra frászt kapott. 
Nem lettek best friends.
Sajnos Bóbitával sem találták meg a közös hangot, ugyanis szegény nyuszi ketrecét Eric mindig csapkodta, amikor lehetősége volt rá. Úgy gondolom, ez nem egy igaz barátság kezdete.
Viszont Eric megkapta a “Zsömi” becenevet, amire azóta is hallgat.blogba4
Jah, és kijött Eric egyik felső első foga.
Találkoztunk egy nagyon jó barátommal, Tomival. Szuper volt beszélgetni vele.
Vettünk babakocsit is, ami azért volt érdekes, mert már két hónapja hajtom a babakocsikat. Kisebb fétisem alakult már ki. Mentünk az utcán és bármilyen is jött szembe velünk, én tüzetesen végig mértem. A márkáját, rakodóterét, kerekeit. Mindent. De most úgy néz ki, meg van az igazi.
Nagyon gyorsan elment ez az egy hét. Lelkileg ez nekünk tesómmal nagyon kellett. Minden időt próbáltunk együtt tölteni, bepótolni az elmaradt hosszú éveket. 
Sokat tanultam tőle, amit magammal hoztam Liverpoolba. Például hogyan kell megoldani a dolgokat még akkor is mikor úgy néz ki esély sincs rá. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

Pár napot még ez után Sárváron töltöttünk.
Találkoztunk régi barátokkal, voltunk a fürdőn. Most először volt Eric ennyi gyerek között és ekkora medencébe. Nem féltettem, mert tudtam, szereti a vizet. De ez szerelem volt. Annyira élvezte, nagyon jó volt látni.blogba3A visszaúton a közel három órás autó út kegyetlen volt. Eric nagyon utálja a kötöttségeket, amit meg is értek.
A repülést viszont végigaludta. Mind az kiderült, most előttünk ült a fiatal pár, akik oda fele mögöttünk voltak. Azért Eric hamar felismerte őket és be is köszönt nekik.
Aztán, szerencsénkre landolás előtt pár perccel ébredt fel.

Túléltük a “nyaralást” és abban teljesen egyetértettünk, jövőre nem megyünk haza.
Körmend kivételével minden este ezzel a mondattal feküdtünk le aludni. 

Megérkezésünk után Ericnek kibújt felül még három foga. Most ezekkel küzdünk, mert okoznak neki kellemetlen perceket.

Nem mondhatni, hogy nem vártak haza. A maga módján mindenki várt haza és ezt ki is mutatta. Viszont sokszor kellett nyelnem egyet-kettőt, hogy ne legyen veszekedés. Nem akartam veszekedni, mert már egy nyolc hónaposért is felelősséggel tartozom, akit igen, végig rángattam fél Európán és fél Magyarországon.

 

Címkék: , , , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!