Mókus gondolatai

Szellemes kilencedik

Szellemes egy kilencedik hónapunk lett. Pont Halloweenre esett. 
Nem tagadom, életem legjobb Halloween bulija volt. Pedig nem mentünk sehova. Viszont hozzánk jöttek.
Nagyon jó barátok voltak nálunk, és rájöttem, ők hiányoztak ahhoz, hogy ne idegennek érezzem végre magam közel 4 év után Angliában. Tudom, sokszor írtam, otthon érzem magam, de a hiányérzet mindig is ott volt. Az a picike valami mindig is hiányzott. 
Hallowhalloween-2een este rátaláltam arra a picike valamire, ami számomra nagy dolog. Most lett minden kerek egész. 
Eric is beöltözött ördög ruhába bújt vámpírnak. Azóta is rengetegszer gyönyörködök a fényképébe, milyen kis aranyos volt. Persze, mindig az. De most Ő is más volt. Pedig jön a foga ismét. Mégis jó kedve volt. 
Megtanulta, hogyan kell a kisautójával játszani. Annyira aranyos, ahogy tolja az autót, közbe meg térden állva próbál gyorsan futni utána. Ma egész reggel B-vel ebbe gyönyörködtünk. 
Mindig is tartottam a Halloween-től, de ez az idei nagyon jól összejött. 

Másnap meg teszt írás volt a suliban. Előző tesztek annyira jól sikerültek, hogy úgy döntött a tanár, eggyel magasabb szintű tesztnél megnézné hogyan boldogulunk. Nagyon örültem neki, mert az előző tesztet úgy írtam, hogy közben a többieknek órát tartott. És még így is egész jóra sikerült. Most viszont csend volt amikor írtuk, hát kíváncsi vagyok mi lesz belőle.
Az biztos, hogy az utolsó feladaton tuti ül pár fél órát. Magunkról kellett írni két oldalon keresztül. A szokásos, közhelyes kérdések( miért vagy Angliában, miben más mint otthon, mit csinálsz szabadidődben).
Én voltam annyira fáradt, hogy nem érdekelt mit fog gondolni, így leírtam  mindent ami eszembe jutott. Még jó, hogy aznapra tettük a bevásárlást, mert ha előtte lettem volna, szerintem még a bevásárló listát is belefogalmazom. 🙂 
Leírtam, szeretek itt élni, meg sok emberrel találkoztam már ebben a majdnem négy évben. Volt aki nagy csalódás volt, volt aki a mai napig barátom.
Végül persze megint a fiamnál lyukadtam ki, hogy Ő az én kilenc hónaposom, és mivel Eric van nekem, nem nagyon tudok most hobbyról és szabadidőről írni, mivel Eric kitölti minden időmet. Egész nap.. és éjjel.. ami tök normális dolog, hiszen anya vagyok. Leírtam még, hogy valószínű Magyarországon nem változott volna ekkorát az életem, és bár néha furán néznek rám az angolok, mégis jó itt élni.
Szerintem eddig sem volt biztos benne az oktatóm, hogy meg van az összes kerekem, de ez után már biztos lesz, sőt bizonyítéka is lesz rá,  ezzel a tesztel, hogy nincs minden rendben velem. Még abban bízom, a helyesírásom nem vesz le sokat a történet hangulatából.

Eric amúgy már egyre tovább áll meg a saját lábán egyedül. Elkezdte feszegetni a határait. Magától feláll és egyensúlyoz amíg csak el nem dől. 
Elkezdte mondani, hogy ba-ba, ami azért érdekes, mert ezt mondja a vízre is, meg a gumikacsára is. 
Viszont, mikor az ételét meglátja, már mondja, hogy mamma.ajtos
Annyira aranyos a kis hangja. Ilyenkor, mikor “beszél” teljesen más hangja van, mint mikor halandzsázik.  Rajongásig oda vagyok érte.
Belegondoltam, hol tartottunk fél éve, és hol tartunk most. Rájöttem, már most sokkal könnyebb mint akkor volt. 
Lassan belejövünk ebbe a “csak mi vagyunk magunknak” dologba. 
Azt olvastam, nem kell a tökéletesre hajtani, elég ha túlélem az első két évet. Utánna meg még könnyebb.
Ez így egész jól hangzik, bár annyival még kiegészíteném, hogy az viszont már a teljes siker, ha a gyerek is túléli élete első két évét. Pláne úgy, hogy az anyja Ő előtte csak messziről látott babát. 🙂

Szóval, van még vissza három hónap és aztán megünnepelhetjük, hogy még életben vagyunk, sőt, boldogok! 🙂

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!