Mókus gondolatai

Az első Csoda

Izgatottan vártam már a karácsonyt, hosszú idő után először.
Amikor még nagyon kicsi lány voltam, a Nagyszüleim rendezték nekünk minden évben. 
Nem sok mindenre emlékszem, csak olyanokra, hogy hatalmas fa volt, meg csillagszóró. Volt rengeteg szaloncukor és habkarika. Minden ami egy karácsonyhoz kell. Legalábbis akkor és ott ezek elengedhetetlenek voltak.

Később, mikor nagyobb lettem és elköltöztünk, már a Karácsony sem volt a régi. 
Nem emlékszem habkarikára, és ami fura, hogy fára sem.. pedig biztosan volt.
Ami viszont nagyobb baj, hogy a csoda része sem rémlik.
Azt viszont tudom, ez nem azért van így mert idősebb lettem, hanem a körülmények lettek olyanok, hogy a Csoda már meg se látogatott  minket még Karácsonykor sem.

Mikor meg már elég nagyok voltunk, a fél csodát nekünk kellett létrehozni, pedig azért még félig-meddig gyerekek voltunk.
Emlékszem, egész évben mennyi balhé meg veszekedés volt otthon. Minden volt, csak nem idilli család a miénk. Éjszakai balhék, meg minden olyan dolog, ami nem illik bele egy gyerekkorba.
Viszont a Szenteste, az más volt. Az év ezen egyetlen napján nem nagyon volt veszekedés még nálunk sem. Nem mondom, hogy egyáltalán nem, mert az ünnepi étel elkészítése okozott némi viszályt, de közel sem annyira, mint az év többi napján.
A Karácsonyfát már mi, gyerekek díszítettük. Rituálé volt még nálunk az is, (és mérget vennék, ez csak nálunk fordult elő, azóta se soha semelyik családnál) hogy a fát minimum kétszer díszítettük. Na, nem azért mert ekkora hóbortunk volt a díszítés, hanem mert nevelő apám mániája volt, hogy amikor elkészült a fa, bejött, megnézte, és ha talált bármit, ami nem tetszett neki, leszedette és újra rakatta. Nem tudom azóta sem, hogy ez milyen szokás, de volt olyan év, hogy többször díszítettünk fát Szenteste napján, mint más öt éven belül.
Mondanom se kell, azóta a saját fánkat akár csukott szemmel, tíz perc alatt feldíszítem..
Szóval valahogy így teltek a gyerekkori Karácsonyaim.

Ez az ok, hogy én biztosan nem akarok ilyen Karácsonyt a fiamnak.
Szerintem bátran jelenthetem ki, hogy idén, hosszú évek után először a Csoda újra meglátogatott Szentestén. 
Itt volt velünk, meghitten közénk ült. Biztos vagyok benne, mert láttam Eric szemében, mikor végre kinyílt a szoba ajtó, amire már oly’ régóta várt. Mintha csak érezte volna, valami történni fog.
Amikor végre bejöhetett, és megpillantotta a fát, azt a fát, amit én díszítettem, és csak egyetlen egyszer. 
erickari

Arról nem is beszélve, hogy négy percen át tartó sikoltozás, és csodálkozás vette kezdetét. 
És ez még csak a fa látványa volt.. Az ajándékok nagyon nem is érdekelték. 
Mikor kicsit megnyugodott, jöhetett az ajándék bontás.
Számomra nagyon meglepő volt, hogy a csomagolás egyáltalán nem kötötte le. 
A fával azóta már volt egy kisebb összezörrenése, mikor is nagyon el akarta mélyíteni a kapcsolatukat, a fa viszont megszúrta a pici pihe-puha kezét.
Azóta csak messziről integet neki, de azt naponta többször és hosszú perceken át.

Szóval igen, sikerült. Idén mi teremtettük meg a Csodát. És a Csoda itt volt. Velünk. Láttam Eric szemében.

                                       Boldog, Csodában Gazdag Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!