Mókus gondolatai

Magyar vagyok!

Március 15 sok bloggerből kihozta a hazafiasságot, főleg a külföldön élőkből.

A mi kis házunk táján meg zajlanak az események ezzel párhuzamban, és kicsit olyan érzés ez, mikor nem melegszik még rendesen meg az ebéded, de elkezded enni és az egyik kanál túl meleg a másik meg tök hideg.
Ez van most bennem.
Keveregnek az érzések.
Felmegyek bármelyik fórumra vagy oldalra, és mindenhonnan az árad, hogy ki mekkora magyar még akkor is, ha külföldön él.
Nos, én se maradhatok ki ebből, és talán mondhatnám ez az ebédem “meleg kanáljának”.
Szóval, magyar a nevem, a külsőm, életem első 31 éve és szerintem az összes hátralévő is.
Igyekszem minél több magyar ételt enni, bár néha becsúszik 1-1 olasz kaja.
Magyar betűket használok íráskor és magyar anyanyelvet amikor a családommal beszélek.
Magyar nyelven nézem a kedvenc sorozatomat, magyar híreket nézek reggelente, és magyar népdalokat éneklek a kisfiamnak, aki rajongásig oda van érte.
Magyar a gondolkodásom és a mentalitásom. 
Ja, igen, itt most álljunk is meg egy picit, mert lassan jön a “hideg kanál az ebédhez.”
Szóval, az elmúlt négy évben itt Angliában talán ez volt a legnagyobb hibám, és ez gátolt meg a legtöbb dologban. Magyar a gondolkozásom és a mentalitásom.
Görcsbe rándul a gyomrom, mikor jön hivatalos levél. Vagyis már nem, de az első pár évbe azért volt para. Gondolom mindenki ismeri az érzést. Pedig kedvesen szólítanak meg, és az egész levélnek kellemes a hangneme nem olyan, mint mikor valaki fegyvert szegez a homlokunkhoz.
Vagy amikor kicsit hivatalosabb emberrel kell beszélnem, már 2liter víz lefolyik rajtam, pedig kellemes a beszélgetés hangneme, sőt a telefon túloldalán lévő fickó még azon is hallhatóan mosolyog, hogy a fiam is szót kér, és elmondja a véleményét.
Ez ilyen magyar dolog, hogy ha hivatalos dolgot kell elintézni, már parába és mély levegő vétellel állunk neki. Pedig ezt lehet kellemesen is.

Egy hete szülinapi zsúrra hívták Ericet. Én voltam a kísérője mert B éppen dolgozott. Nem sokat aludtam éjjel, járt az agyam, sőt egész nap azon gondolkoztam, majd biztos jól meg lesz az ottani anyukáknak a véleményem rólam. Mert hát otthon azért ez közben így szokás. Persze nem mindenhol meg nem mindenki. De úgy általában. 
Majd biztos megszólják a ruhám, vagy megmondják, ne aggódjak annyit Eric miatt, hagyjam játszani. Majd tuti telebombáznak kéretlen tanácsokkal, aztán majd válogathatok, mi kell és mi nem ezekből.
Szóval jó magyarhoz méltóan fejben már elképzeltem mindent. 
Teljesen felvértezve mentem oda. 
Kb 3 órát voltunk ott. Mindenki a saját csemetéjével foglalkozott, senkit nem izgatott mi van rajtam, mindenki igyekezte jól érezni magát, és ami a legjobb, a fiam már 1,5 óra után menni akart, de rávettem még némi maradásra.
Igen, én, aki annyit görcsölt előtte, én marasztaltam a fiamat. Kellemes hangulat volt, senki nem látta el tanácsokkal a másikat, senki nem ugrott a másik nyakának. Kellemes gyerek zsúr volt.
Tehát még magyarként is görcsölök rá a dolgokra.

Nehéz dolog nem ítélkezni. Főleg, mikor az ember valóban olyant lát, ami 100%-ban kivágja a biztosítékot. Sőt, csendben maradni ilyenkor a legnehezebb. Mikor olyant látunk ami egyenesen neki megy az elveinknek. Idén teljes erőbedobással azon dolgozom, hogy ne legyen meg az a jó magyar szokásom, hogy véleményt formálok ezekről az emberekről.
Pedig bizony néhányan nagyon feszegetik ezt a határt. De jól haladok.  Többségüket kikerülöm, Facebook-on törlöm. Jobb ez így mindannyiunknak.

És még egy dolog, amitől magyarnak mondhatom magam, és amitől idén szintén igyekszem megszabadulni. Ez pedig a keserű hangulat. Mikor nem tud az ember örülni a napsütésnek, vagy egy kedves mosolynak, szónak. Mikor csak a negatív dolgok jutnak eszükbe mindenről. Most lehet, hogy ez fáj, de őszintén mondom, ez is magyar mentalitás. Bennem is meg van ahogy benned is. A kérdés már csak az, teszünk e ellene valamit, vagy mindig ilyen szomorú nép marad a magyar?
Persze, tudunk mi vigadni is rendesen, hetedhét országra szólóan, csak sajnos az a ritka.

Úgy vettem észre, főleg azok között akik kint vannak, hogy szeretik bántani a másikat. Megmondani neki a frankót.
Össze kéne fognunk, de mi inkább mégjobban széthúzunk. Persze, hogy szét hiszen, ez nem tud helyes írni, az meg cigány, amaz meg kék szemű.
Szóval, mindig van ok, amiért egymás torkának eshetünk. 

De mind ezekkel együtt, boldog vagyok magyarként. Igyekszem pár magyar tulajdonságomat elhagyni. Ezek nem építenek, nem segítik a jövőm. 
Amik viszont megmaradnak, azokat erősítem, és így leszek igazi, büszke magyar.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!