Mókus gondolatai

15 hónap

15 hónap gyorsan elment. Viszont az idei év a tavalyihoz képest zakatol mint egy gyorsvonat. Hétfő van meg péntek. Reggel felkelek és hirtelen megint este van. Kapkodom csak a fejem.
Gondolom Eric felgyorsulásával együtt gyorsult az idő is.
Tavaly ilyenkor még csak 3 hónapos volt. Nem sok közös programunk volt a szokásos dolgokon kívül, úgy mint: pelus csere, etetés, büfiztetés (Jesszus, egy éve még kellett büfiztetni) altatás..
Most már teljesen más a napirend.
Már csak egyszer alszik nappal, kétszer megyünk sétálni- ami leginkább már játszóterezésből vagy játszóházból áll- ötször eszik egy nap (plusz a séta alatt betermelt rágcsák), kommunikál.
Ami a legjobban tetszik, hogy sokkal közelebb állunk egymáshoz mint egy éve. 
Egy évvel ezelőtt még azt se tűrte meg, ha magam mellé fektettem és úgy próbáltam altatni.
Eric nem volt az a testközelséget igénylő baba. Ha megpróbáltam magam mellé fektetni, kézzel-lábbal kapálózott. 
Most meg van, hogy hajnalban felébred és mellém kéreti magát. Vagy az esti altatás már elképzelhetetlen lenne anélkül, hogy B maga mellé ne fektetné. 
Rengeteget változott ebben a 15 hónapban.
Egyszer azt olvastam, hogy ahogy a gyerek változik, nekünk is tanácsos vele változnunk, mert ha leragadunk, lemaradunk. Az meg nem biztos, hogy jót tesz a családi békének.
Bár, így sincs mindig béke. Itt a dackorszak, és egyre erősebb. 
Ha B-vel összeveszik Eric, akkor nagyon pasisan rendezik le. Van, hogy még Eric is vissza beszél a kis maga baba nyelvén, közbe meg húzkodja a szemöldökét, és végül elkapja a fejét. Vagy meredten bámul B-re. Ez a haragjától függ.
Viszont, ha velem veszik össze az teljesen más.
Őrjöngve kikel magából, mind aki a világ fájdalmát hordozza magával. Fájdalmas sírásba kezd, hüppög, levegőt is alig akar venni. 
Látszik rajta, fáj neki, ha velem veszik össze. Nem tud haragudni rám.
Én se rá.
Viszont nevelni kell. A határokat fel kell állítani, ha normális embert akarok belőle mire felnő. 
De ez nem mindig könnyű. Következetesnek lenni meg a legnehezebb. Mikor keserves sírásba kezd, a szívem szakad meg, de nem szabad engednem. 
Viszont az ölelés még mindig jó recept. Az egyelőre sok mindent megold.



Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!