Mókus gondolatai

Eric és a séta

Mindig is szerettem sétálni, egész kicsi korom óta. 
Szerencsére ez a fiamra is ráragadt, így mióta megjött a jó idő napi kétszer megyünk is.
Hol a babakocsiba ül, és néz körbe keresztbe tett lábbakkal, miközben kekszet majszolgat, hol pedig sétál és felfedezi a világot maga körül.

Anno, mikor kiköltöztem Liverpoolba, sok anyukát láttam hámmal sétáltatni a gyerkőcét.
Egyből megborzadtam mind a legtöbb szülő (de leginkább nem szülő), hogy hogyan lehet így megalázni szegény picurokat. Mintha kutyák lennének. Én biztosan nem fogok ilyet csinálni.

Aha, aztán elindult a fiam.

Egy alkalommal (az elsők közül) ki akarta rántani a kezét a kezemből. Én fogtam, tartottam erősen, de már olyan akaratosan rángatta, ha erősebben fogom, az már biztosan fájt volna neki. Szerencsére zárt helyen voltunk -bár önműködő ajtóval- így el mertem engedni a kezét. De  megfordult a fejembe, mi lett volna, ha most egy úttest mellett megyünk? Vagy egy forgalmas utcán? Ott nem hagyhatom, hogy kirántsa a kezét, de fájdalmat sem akarok okozni neki.
Így másnap vettünk neki egy hámot.

Nincs lelkiismeret furdalásom, mert látom, így szabadabban tud jönni-menni. Megspórolok jó pár hisztit, ami egyes nehezebb napokon egyáltalán nem baj. Na, és nem utolsó sorban sokkal nyugodtabban sétálunk, fájdalom mentesen.
Volt már olyan, aki azt mondta, hogy de hát anno a mi szüleink se használtak hámot, mégis itt vagyunk. 
Erre csak azt tudom mondani, az anyáink felelőssége volt, az én gyerekem pedig az enyém.
Amúgy, ha ne adj Isten, kifutna az autó elé, egyből az lenne, hogy hol volt az anyja.
Így meg lehet torzulni a hám miatt.


Újabban meg ez a szokása, ha elfárad, leül az út közepén, vagy mutatja, hogy vissza akar menni a babakocsiba.
Szeretem benne, hogy nem hisztivel intézi el a dolgait, (én meg találjam ki, mit akar) hanem nagyon okosan rávezet.
Ha repülőt hall, vagy lát, már emeli is a kezét és jelzi, jön a repcsi. Most már előbb észreveszi, mint én.
A buszok szintén nagy kedvencei, még utánuk is fordul.

Megmutattam neki pár hete, hogy a fűben vannak virágok. Azóta jön, és mutatja nekem, hogy ott a virág. 
Egy hete szedett nekem is egyet, meg B-nek is.
Csupa szív gyerek. Ha hozzám bújik, utána megy B-hez is. Mind a ketten ugyan annyit kapunk a szeretetéből. 
Ezelőtt nem is tudtam, hogy ennyi idősen már ilyenekre is figyelnek a gyerekek, hogy mindenki egyformán kapjon. 

A sétáink során találkozunk állatokkal is, amit nem bánok, mivel itthon nincs. De szeretném, ha nem csak könyvekből és a tv-ből ismerné meg őket. Tavaly, mikor otthon voltunk, tesóméknál próbáltuk megbarátkoztatni Zsömit (tesómék nyuszija) és Ericet. Addig volt haverság, míg Zsömi oda nem ment, és meg nem szagolta Eric talpát. Na, ott eltörött a mécses minden nyuszi hopp -nál. 
Akkor elgondolkoztam, hogyan tehetnék ez ellen. 
Így amikor látunk egy cicát vagy kutyát, mindig megnézzük, elmondom neki, miket csinál a cica, a kutya. 
A szomszéd utcában van egy cica, gyönyörű bundája van, látszik, hogy ápolják és legalább annyira tiszta, amennyire egy cica csak tiszta lehet.
Egyik alkalommal pont akkor találkoztunk vele, mikor Eric sétált és nem kocsiba volt. 
Egyből nagy haverok lettek. Persze Eric először még nem tudta, hogyan is álljon a cicához, így bele csipkedett, meg megrángatta a farkát. Nagyon baba barát kis macsek, így jól bírta a kiképzést. Akkor megmutattam Ericnek, hogyan kell cicát simizni, mit szeret. 
Azóta ha arra járunk, és ki van engedve a macsek, már szalad Eric elé, Eric meg már messziről vigyorok, meg sikongat neki. Már meg tudja simizni, vagy ölelgetni.

A sétáknak vannak úti céljai is. 
Vagy játszótér, vagy boltba megyünk, de hétfői program lett a játszóház is.
Emlékszem, eleinte nagyon félt a gyerekektől.
1,5 órát voltunk ott, de gyakorlatilag végig nyöszörögte. 
B azt mondta, nem baj, ez azt jelenti többet kell vinni. Meg fogja szeretni.
Igaza volt.
Most már azt se kívánja, hogy vele menjek, Ő felfedezi a terepet.
A gyerekekre mosolyog, főleg anyukájukra. 🙂 
A lényeg, senki ne érjen hozzá. Azt még nem nagyon tudja kezelni, olyankor kicsit nyafizik és hozzám szalad.
De már sokkal bátrabban áll a babákhoz és gyerekekhez.
A játszóháznak vannak külön programjai is, mint például zene és művészeti program.
Mi elvittük az utóbbira. 
Nagy terem tele festékekkel, meg száraz tésztával, különböző játékokkal.
Eric egyből bele is vetette magát már az első alkalommal. Nem baj, hogy új hely, az se gond, hogy mások is voltak ott.
Semmi baja nem volt. Élvezte. Nagyon is.
Annyira jó volt látni. Az én pici fiam feltalálja már magát idegen helyen, idegen gyerekek között is. 
Nagyon büszke vagyok rá.

Meg egy picit magamra is, hiszen egyedül kezdtem el hordani a játékházba, így átlépve a saját komfortzónámat is.
Mert ugye itt beszélgetnek az emberrel. De már nem jövök zavarba.
Ezt együtt csináltuk meg. Eric és Anya 🙂


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!